Idén is bizonyítottak a formatervező diákok

CARACALLA & LAUFEN FORMATERVEZÉSI PÁLYÁZAT

Lezárult a Caracalla és a Laufen közös formatervezési pályázata, melyre közel 40 pályamunka érkezett az ország számos felsőoktatási intézményének diákjaitól.

Immár 3. éve kerül megrendezésre a Caracalla Formatervezési Pályázata, mely minden évben egy-egy nemzetközi márkával közösen kerül kiírásra. Idén a svájci alapítású Laufen volt a pályázat társ-kiírója és témájának iheltője. A pályázat célja, hogy lehetőséget biztosítson a fiatal generációnak, hogy tudását és kreativitását megmutathassa mind a szakma, mind pedig a nagyközönség számára. Az idei pályázatra minden eddiginél több, összesen 39 pályamunka érkezett, melyek egytől-egyig rendkívül színvonalasak voltak. A hazai és nemzetközi tagokból álló zsűri egyöntetű véleménye szerint a nyertes alkotások bárhol a világon megállnák a helyüket egy hasonló megmérettetésben.

A nyertesek:

I. helyezett: Farkas Bence, MOME

1.helyezett_farkas_bence

II. helyezett: Csobánczi Patrícia, Nyugat-magyarországi Egyetem SKK, Alkalmazott Művészeti Intézet

2.helyezett_csobanczi_patricia

III. helyezett: Kovács Apor, MOME

Benyujtas

Közönségdíj:  Szabó Bonifác, MOME

kozonsegdij_szabo_bonifac

A díjak átadására a Caracalla Design Days 2016 rendezvény nyitóestéjén kerül sor.

A nyertesek többek között szakmai utat nyertek a Laufen znojmói központjába, a legkiemelkedőbb alkotások pedig megtekinthetők lesznek a Caracalla Design Days 2016 kiállításon a Tesla.Kultban február 25-28. közt.

<< vissza